Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.07.21

NOBEL-DÍJASOKRÓL a Generációk Házában 2019.10.24.

NOBEL DÍJAS KOPONYÁK

nobel.jpg

Inventas vitam iuvat excoluisse per artes – szép dolog az életet találékony művészetekkel nemesíteni. Ez a latin nyelvű mondat olvasható a Nobel-díj kitüntetettjeinek ajándékozott érmén. A díj alapítója a kalandos életű svéd robbanóanyag-gyáros, Alfred Nobel a dinamit feltalálásával alapozta meg mesés vagyonát. Azon kevesek közé tartozott, akik még életükben elolvashatták nekrológjukat, de ez nem szolgált örömére. 1889-ben, bátyja halálakor ugyanis – figyelmetlenségből – több lap őt búcsúztatta, kevéssé hízelgő szavakkal. Nobel ekkor átgondolta életét, és úgy döntött, hogy vagyonát a béke céljaira, az emberiség jótevőinek jutalmazására fordítja. 1895. november 27-én kelt, svéd nyelvű végrendeletében így rendelkezett: “A tőke, amelyet hagyatékom gondnokai biztos értékpapírokba fektetnek, alapot képez, s ennek kamatát évente díjak formájában kell kiosztani azok között, akik az előző év folyamán az emberiségnek a legnagyobb szolgálatot tették.

 

Időpont: 2019. október 24. csütörtök, 10:00

Helyszín: GENERÁCIÓK HÁZA (Idősek Napközi Otthona) 2092. Budakeszi, Erdő u. 83.

Telefon: 06/23-451-279

A belépés ingyenes!

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Maus Anna

Gondozási Központ vezető